Hírek, újdonságok

A 100%-ban magyar magántulajdonban lévő Gyermelyi Vállalatcsoport büszkén vállalta a nyitó állomás szerepét. Az első ügyességi verseny, a gyárlátogatási program és a reggeli feltöltődés mellett Gyermely adott otthont a Rally hivatalos megnyitójának is. Ezen alkalmon Dr. Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős államtitkár, Kókai Rita Gyermely polgármestere, Kulcsár Krisztiánt a MOB elnök, Pekó László a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke és Tóth Béla Gyermelyi Zrt. elnök-igazgatója köszöntötte a résztvevőket és a sajtó képviselőit.

Az idén már 13. alkalommal megrendezett eseményen hozzávetőleg 750 kilométert tesznek meg a magyar élelmiszeripar értékeit bemutató szakmai program résztvevői. A megmérettetés célja, hogy a Coop Gazdasági Csoport bemutassa hazai beszállító partnereit, és felhívja a figyelmet a magyar élelmiszer-feldolgozás értékeire. A „versenyen” közel 100 cég képviselője, 105 autóval vesz részt.